Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Szatmár.ro hírportál ez alkalommal is egyházi elöljárók gondolataival kíván kellemes ünnepeket. Olvasd el a római katolikus és református vallási vezetők húsvéti gondolatait!

Krisztusban szeretett ünneplő Testvérek!

Ballagó diákok évzáró szentmiséjén gyakran elhangzik a búcsúztatók és a nevelők szájából, hogy most kilépnek a nagybetűs életbe.

Ez a „nagybetűs élet” kifejezés igazán az első Húsvétkor vált valósággá, s de jó lenne, ha erre a nagybetűs életre indítana minden iskola. Mert lehet-e nagybetűs életnek nevezni azt, ami végül halállal végződik? Jézus Krisztuson kívül senki a világon nem merte magáról állítani, hogy „…én vagyok az Élet!” Igaz, amikor elmondta, még az apostolok sem értették, nem is vették komolyan, csak a feltámadása után emlékeztek vissza, és a Húsvét fényében rácsodálkoztak szavai igazára. Jézus feltámadását lehet az egyedüli „nagybetűs életnek” nevezni, ami után már nincsen halál.

Jézus üres sírja megdöbbentette az asszonyokat és az apostolokat. Ők már láttak feltámadást. Ott voltak Lázár feltámasztásánál, Jairus leányának és a naimi ifjúnak a feltámasztásánál, de ahhoz kétség nem fért, hogy ők újra meg fognak halni. Ha Jézus ezekhez hasonlóan támadt fel, félő, hogy jön Pilátus a katonáival, és még kegyetlenebbül megölik, s talán a követői se menekülnek meg. Mire véljék a dolgot? A sír üres. A gyolcs, amibe Jézus testét csavarták, érintetlen. Lázárról le kellett oldani, hogy járni tudjon. Itt, csak úgy egyszerűen, eltűnt belőle. … Az apostolok nem találhatták ki a feltámadást!… Még az emmauszi tanítványok is azt mondják a hozzájuk csatlakozó idegennek, „néhány hozzánk tartozó asszony is megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál jártak, de nem találták ott a holttestét.” Jézusnak kell megmagyaráznia a saját magára vonatkozó prófétai jövendöléseket, hogy megértsék, a Messiásnak fel kellett támadnia a halálból. Ezt a feltámadást nem volt honnan tudják az apostolok, mert hitük szerint a Messiás meg sem halhatott. Márpedig Jézus meghalt. De a Feltámadottal való találkozásokból, beszélgetésekből megértették, Ő a Messiás, aki legyőzte a halált, aki többé meg nem halhat, és aki még a halálon is uralkodik.

Milyen jó volt az apostoloknak, meg az első keresztényeknek, mondhatják sokan. Ők láthatták, hallhatták Jézust, együtt ettek és ittak vele. De mi? … Testvérek, mi sem vagyunk hátrányban velük szemben. Boldog John Henry Newman mondja, „az apostolok látták Jézust, de nem ismerték; mi ismerjük, csak nem látjuk.” Ez a szentmise valósága, ez az Oltáriszentség és szentáldozás. Itt az általunk ismert Krisztus van jelen, bár a szemünk számára láthatatlan módon, de valóságosan. A benne hívőket Ő gyűjti egybe, s teszi egy közösséggé, krisztusi közösséggé. De ehhez minden vasárnap szentmisén kell részt vennünk, gyakran kell áldoznunk, vagyis találkoznunk a Feltámadottal.

Az igazi, nagybetűs élet a Feltámadott élete. Krisztussal az Istenben elrejtett élet, ami már itt, ebben a világban elkezdődik azokban, akik befogadják, meghívják Őt életükbe. A szentgyónásban megszabadulunk a bűntől, és Krisztus ránk ragyog. Éljünk a kegyelemmel!

Ezt kívánom mindenkinek, mert így lesz igazi a Húsvét ünnepe.

Szatmárnémeti, 2017 Húsvétján                                                  
+ Jenő püspök

___________________________________________________________________________________________

„…Én élek és ti is élni fogtok…” (Jn 14, 19)

A keresztyén ember számára az egyházi ünnepek között jelentős helyet foglal el a Húsvét. Ezt ki merem jelenteni annak ellenére is, hogy mi, lelkészek az ünnepi igehirdetéseink során mindig az éppen aktuális ünnepet szoktuk kiemelni, mint legfontosabbat. Persze, minden nagy egyházi ünnepnek megvan a maga sajátságos üzenete (Karácsony a testet öltés, a szeretet és a megbocsátásról, Húsvét a feltámadás, az újjászületés és örök életről, Pünkösd pedig a megszentelődésről szól), mégis a Húsvét hordozza magában azt a sajátságos tartalmat, amely a legellentmondásosabb a csupán racionálisan gondolkodó hétköznapi ember számára. Ugyanis Húsvét központi üzenetének, a feltámadásnak a valóságát hittel elfogadni nem képes ember és a feltámadt Istenfia között mindaddig mély szakadék van, amíg az ember meg nem próbálja hittel látni ezt az ünnepet.

Folyamatosan szembesülünk azzal a hozzáállással, mely szerint „amire nincs bizonyíték, az nem is lehet igaz”. Azért mondom, hogy folyamatosan, mert tulajdonképpen ez a vélemény már létezett Jézus tanítványi körében is. Úgy vélem, a kedves olvasók már kitalálták, kire gondolok: Tamásra, akinek a szavai beépültek a köztudatba és azóta szállóigévé váltak: „hiszem, ha látom”. És Tamásban a Biblia átvitt értelmezése szerint magunkra ismerhetünk. Magyarán, a bennünk felbukkanó „kételkedem, tehát vagyok”, a Szentírás kijelentéseit pusztán meséskönyvnek tekintő, előítéletekkel teli, szűk látókörű hozzáállásunkkal eleve megtagadjuk magunktól annak a lehetőségét, hogy a Húsvét örömhírét megértsük.

Húsvét igazi és örök érvényű evangéliuma pedig – bármennyire is hihetetlennek tűnik – nem más, mint az, hogy a nagypénteki, emberileg fel sem fogható kínszenvedés és megalázó kereszthalál után Jézus feltámadt. Tamás azon a napon abban a „kiváltságban” részesült, hogy megérinthette a „stigmákat”, azaz Jézus sebhelyeit, s talán a szégyen, a felismerés, a benne is feltámadó hit, vagy mindez együtt arra késztette őt, hogy vallást tegyen: „Én Uram és én Istenem”. A ma kételkedő emberének vajon mekkora élményre van szüksége ahhoz, hogy legalább önmagának megadhassa ezt a felismerést?

Tamásnak (és a tamáskodóknak) a hitbeli felismerés szempontjából azonban van egy nagy „riválisa”, ha ugyan illik ilyen kifejezést ilyenkor használni. Ez a valaki szintén tanítvány, nem is akárki. Kiemelt státussal rendelkezik, bizonyságot is tesz, reá bízza Jézus a „kulcsok hatalmát”, jóllehet egyszerű halász volt. Péterről van szó, aki ugyanúgy, mint a többi, elbukott a hit vizsgáján akkor, amikor a kakas megszólalt, ugyanakkor megadatott neki a lehetőség arra, hogy az elsők között lássa viszont feltámadt testben a Mestert. Péter lelkében – ha egy kicsit a lélektan segítségével próbálunk belepillantani – érdekes dolgok játszódhattak le. Valami ilyesmi, valahogy így: „elárultam, megtagadtam, nyugtalanná lettem… mi lesz, ha valóban feltámad, hogyan kéri számon rajtam az árulásomat… meneküljek, vagy maradjak… mégis maradok, elvégre valahol csak én vagyok felelős a többiekért… lesz, ami lesz, jöjjön, aminek jönnie kell… megbántam, talán megbocsát nekem, ha mégis visszajön”. S a találkozás valóban nem marad el: a Jézus sírjához rohanó asszonyok után a Mester megmutatja magát Péternek is. Találkozásuk pillanatára Péter már egy megváltozott ember, s Jézus szelídsége, az a tény, hogy itt a szemrehányásnak nincs helye, hanem csak az örömhírnek, Péter lelkében „pontot tesz az i-re”. Hite odaérett, hogy a „mustármag” határain belül hegyeket tud megmozgatni, s már a második csodálatos halfogás napján csendes, megbánó érzésekkel válaszol Mesterének: „Te tudod, hogy szeretlek téged”.

Kedves ünneplő testvérem! Legyen ez a Húsvét számodra az újjászületett és önmagára talált Péter hitélményének ünnepe. A templomok harangjai és nyitott kapui téged is hívogatnak, hogy az idei, talán kevés sikerrel és reménnyel biztató év első felének fáradtságos küzdelmei között megnyugvásra találj. Az ünnep megszokott bevásárlási és locsolási láza mellett vedd elő az elfelejtett vagy mélyen magadba zárt hited és használd ki a lehetőséget, ahogyan Péter tette. De ha éppen most jutsz el oda, hogy tamáskodó kételyeid tehetetlenségéből a feltámadt Istenfia megismerése felé elindulj, akkor szakadj ki egy kicsit a „való világból” és merülj el Isten egyszerűségének és szeretetének mélységeiben. „Mert aki hisz, az üdvözül” (Mk.16,16). 2017-ben, a Reformáció 500. évében ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves olvasónak hitbeli megújulást, lelki feltámadást!

Tolnay István nagykárolyi esperes